Széchenyi 2020 Széchenyi Terv Plusz

News

EGYÜTT SZÓRAKOZOTT A FINO NAGY CSALÁDJA 2019-10-31

Mivel a Fino-Food Kft.-nek fontos a termelés és a hosszútávú, gazdaságos és eredményes működés, ezért a tejüzem nagy gondot fordít a közösség építésre is, arra, hogy a munka mellett a szórakozásra is legyen lehetősége a munkatársaknak.

Jól dolgozni, jó csapatban lehet és érdemes. Ezért szerveznek az év során több programot, így többek között a családi napot, amit ebben az évben október 12-én tartottak a Gyertyánosi parkerdőben.

Immáron 13. alkalommal szervezték meg a kötetlen, de színes programokkal tarkított eseményt. A rendezvényen több mint 200-an vettek részt, nem csupán a vállalat dolgozói, hanem családtagjaik is, így aztán szép számmal érkeztek a megyeszékhelyről és a megye többi részéről is vendégek.

A Finosok sok mindenben kipróbálhatták magukat. A családi napon volt sportolási és kirándulási lehetőség, így többek között volt darts, petanque, horgászat, íjászat, főzőverseny és sétakocsikázás is.  


A csapatszellemet erősítő főzőversenyen hat csapat indult, ők szabadon választható ételeket főztek szabadon választható főzési eljárással. Volt, aki szuvidált hússal rukkolt elő, volt, aki tárcsán sütött, és olyanok is voltak, akik megmaradtak a jól bevált bográcsozásnál.


A zsűri ízlelőbimbóit egy slambuc nyerte el, és vitte el az első díjat, így övék lehetett az első helyezettnek járó „all inclusive” Gasztrotéka buli.


A Fino-Food Kft. és egyúttal a Fino cégcsoport egy 100% magyar családi tulajdonban lévő cégcsoport. Méretének és stabil működésének köszönhetően tagja lehet a nemzetközi Family Business Network Hungary közösségnek, ahol a magyar tulajdonú közepes és nagyvállalatok egymást segítve dolgoznak a magyar gazdaság erősítésén.  

A családi naphoz hasonló programok minden évben jó alkalmat teremtenek arra, hogy a cég az összes dolgozójával együtt ünnepelhessen. A közös programok sora nem zárult le, ebben az évben még Mikulás ünnepségre várják a dolgozók gyermekeit, unokáit, a munkatársakat pedig karácsonyi partira.

Forrás: https://kaposvarmost.hu/hirek/kozelet/2019/10/22/egyutt-szorakozott-a-fino-nagy-csaladja.html 



Back to News